NEMZETKÖZI SZAKEMBEREK LÁTOGATÁSAI

2024 július 30

Az április igen mozgalmas hónap volt a Holstein Genetika Kft. életében, hiszen három nemzetközi hírű szaktekintély is megfordult Magyarországon.

Dr. Scott Abbott (USA) elsősorban azokat a cégeket kereste fel, amelyekből több szakember is részt vett a WWS Global Dairy Solutions képzésén az Egyesült Államokban. A látogatások során kiemelt figyelmet fordított a szaporodásbiológiai mutatók elemzésére, értékelésére, valamint a közös „brainstormingok” alkalmával felmerült egyéb, akár tartástechnológiai, takarmányozási, valamint borjúnevelési kérdésekre is a legfrissebb információkat osztotta meg a telepi kollégákkal. A feszített program mellett jutott egy kis idő arra is, hogy hazánk kulturális kincseiből bemutassunk egy-egy szeletet vendégünknek, ezúttal a keszthelyi Festetics-kastélyt kerestük fel.

A következő szaktekintély szintén az USA-ból érkezett, Travis Bischof személyében. Travis a Holstein Genetika Kft.-nél immár tíz éve működtetett CDP takarmányozási programunk vezetője. Gyakorlatiasságával, naprakész tudásával mindig nagy figyelmet kap felkeresett tehenészeti telepeken. Az USA-ban több mint 50 ezer tehén folyamatos takarmányadag-összeállításával szerzett tapasztalatait nagy si­kerrel kamatoztatja hazánkban, hiszen a programban részt vevő telepek termelési paraméterei a legjobbak között említendők. Többéves telepvezetői múltjának köszönhetően nemcsak a takarmányozásban, hanem a telepen felmerülő egyéb kérdésekben is megszívlelendő tanácsokkal szolgál.

Az áprilisi látogatások sorát egy angol szaktekintély, dr. John Cook állatorvos zárta, aki a WWS színeiben először járt Magyarországon. 1988-ban-végzett a liverpooli állatorvostudományi egyetemen. Nagyállatokkal foglalkozott magánpraxisában, elévülhetetlen érdemeket szerzett a tejtermelő tehenészeti telepek szaporodásbiológiai fejlesztése és az embrió-átültetés terén. Részt vett egy számítógépes telepirányítási programfejlesztésében, és folyamatos támogatást nyújtott annak működéséhez (Dairy Comp 305). 2018-tól a WWS Global Dairy Solutions csapatát erősíti. Látogatását elsősorban a keleti országrész tejtermelő tehenészeteire összpontosítottuk, ahol nagyszerű szakmai beszélgetések és kiváló szaktanácsok hangzottak el.

Július első napjaiban Rodrigo Garcíát fogadtuk a TechMixtől. A Holstein Genetika Kft. munkatársaival folytatott beszélgetést telepi programok követték, elsősorban a hőstressz okozta kiesések csökkentése volt a téma.